Ötödik fejezet, amelyben felháborodik egyetlen hétköznapjának tanulságos történetén

Mióta vagy itt? Dolgozol vagy tanulsz? Mi a munkád? Mit tanultál? Mikor, hogy tanultál meg spanyolul? Hány nyelven beszélsz? Honnan jössz? Meddig maradsz? Hány éves vagy?

Bizonyos, hogy (egyébként) ezekre a kérdésekre (nem) adott válaszok nem határoznak meg, akkor sem, ha heti 1-szer és akkor sem, ha napi 365-ször tevődnek fel.  

Ama lo que haces, love what you do, duzuna maite, liebe was machts, أحب ما تفعله,  szeresd amit csinálsz. De ettől még nem vagyok a munkám. A munkám nem írja le az ént, sem id, sem ego, sem szuperego. És nem ez a legfontosabb amit elmondhatok magamról, nem ebből fogsz megismerni. Akkor inkább nézzünk egymás szemébe szótlanul. Két szemünk van, két fülünk és egy szánk (Kornélia megfigyelései alapján). Azután beszéljünk, hogy megtanultunk hallgatni, tanultunk meghallgatni, tanulni meg hallgatni.

Kedves olvasó, ha te azok közé tartozol, akik olvasták Sergio Bambarén A fény őre című regényét, könyörgöm, hogy kérdezz másképp; (ámbár bizonyos. hogy már másképp kérdezel, sőt lehet, hogy mindig is másképp kérdeztél) és kedves olvasó, ha te azok közé tartozol akik nem olvasták a szóban (írásban) forgó történetet, akkor könyörgöm olvasd el és (vagy ne, de:) kérdezz másképp..:
Mi tesz boldoggá? Sokat mosolyogtál mióta itt vagy? Mit szeretsz olvasni? Mit szeretsz nézni? Mi a kedvenc színed? Miért? Mi célból vagy itt? Merre tartasz? Hova utazol legközelebb? Mit tartasz fontosnak? Mit tanultál ma? Mit szeretnél tanulni holnap? Van olyan dolog a hátizsákodban, amit megosztanál?

Amikor leírom magam a szemedben, Kornélia ezekre válaszol.

"A világ a mi játszóterünk: játszatok ma, ne holnap. Ne kövessétek el a hibát, hogy a halálotok előtti pillanatig vártok a rózsát megszagolni, a gyermek kacajának megörülni vagy a méhek zümmögését megérteni. Hisz mindig ott vannak, hogy megcsodáljuk őket.
Sose feledkezzetek meg arról a drágakőről, amellyel megbíztak benneteket; a fényről amely a szívetek legbelsejében pihen. Vezessétek a többieket a helyes kikötő felé. Amikor felkeltek reggel, szemléljétek szívetek fényét. Ez a nap egyedülálló, csodák hordozója, pótolhatatlan.
Lélegezzetek, mosolyogjatok, sírjatok.
Éljetek.
Repüljetek...repüljetek mindig az álmaitok felé. A túl sok a jóból: csodálatos." (- az admirális; nyers fordítás Kornélia tollából, Sergio Bambarén: La guardián de la luz)

Freud is: vágyom, tehát vagyok. Kornélia: álmodom, tehát vagyok. (bizonyos.)
Esti homályosan ismerte ezt a társaságot. Nem volt mindig bizonyos, hogy ki kicsoda, de ez nem is volt baj, az illetők se voltak még bizonyosak, hogy kicsodák, hiszen egyéniségük, jellemük éppen most és éppen itt alakult ki. Megesett, hogy összetévesztett egy fényképészt egy költővel, s az is megesett, hogy őt tévesztették össze egy fényképésszel. Ezt kölcsönösen nem vették zokon. Elmesélték életüket, emlékeiket, eddigi szerelmeiket, terveiket, aztán, ha jónak látták, be is mutatkoztak, formaságból, s esetleg meg is jegyezték egymás nevét.

Negyedik fejezet, amelyben a mának él, a hangya pedig holdra száll

Weöres Sándor írja a Teljesség felé című művében, A versről:

Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat, mindig csak néhány sort, de többször egymásután. Jelentésükkel ne törődj, de lehetőleg ismerd az eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat. Így megismered a nyelvek zenéjét, s az alkotó-lelkek belső zenéjét. S eljuthatsz oda, hogy anyanyelved szövegeit is olvasni tudod a tartalomtól függetlenül is; a vers belső, igazi szépségét, testtelen táncát csak így élheted át.

A Kornélia fejében uralkodó szaturált káosz, vagyis a fejemben uralkodó szaturált Kornélia, vagyis a káoszban uralkodó Kornélia a szaturált fejemben először is az idő másmilyen aspektusairól kezdett írni, egészen pontosan annak kapcsán, hogy "az idő háromdimenziós csend"-e-. Ekkor pedig eljutott oda, ahova úgy általában, hogy egyébként. Sokat gondolt közben Dezsőkre.

Időközben holnap. 

"Napjaink úgy futnak el, akárha folyó vize, sivatag szele.
Mégis e két nap, számomra, közömbös:
Az, amelyik eltávozott tegnap,
S az, amelyik csak holnap jön el."

Bölcselkedi a perzsa és költő Omar Khajjam. Kornélia Omar egy másik versét szerette volna megtalálni az anyanyelvén, mert nem az anyanyelvén igen közeli kapcsolatba került vele (nem Omarral, hanem 4 sorával). Meg is találta, íme így hangzik a fordítás:

"Mivel nem tudható, mit zsugorgathatsz össze a holnapnak,
Igyekezz a jelenben, még ma boldog lenni.
Fogj boros kancsót s ülj ki a Hold alá.
Igyál, hiszen nem biztos, hogy megújult fénye is itt talál."

Omar sokat ivott, az bizonyos. De az eredeti (ki tudja ugye, perzsául sokat nem értek, Kornélia is épp csak nem adja el magát arabul - tehát a spanyol verzió és a google translate) szerint inkább:

"Mivel figyelmen kívül, amit nálunk holnap, arra törekszünk, hogy boldog ma. Fogj egy kancsó bort, ül a holdfényben, és inni, arra gondoltam, hogy holnap, lehet, hogy néz ki, mint a hold hiába."

Kornélia ez estén megszavazza a hiába hold, lehet, hogy néz ki-t. Épp a későestével hajlok át a korahajnalba, és ez a nap éppen megfelelő arra. 

"Hamarosan leszálltunk.

- Ez az - mondta Esti.

- Ez? Hisz ez is épp olyan, mint amaz.

- Csak kívülről. Belülről más."

Hát remélem. (Dezsőkhöz.)

Harmadik fejezet, melyben lelki álarcosbálba megy

"Úgy érezte, hogy fölszabadul, hogy ő is sok mindent maga mögött hagyott, hogy sok minden nem köti már, ami annak előtte, s az a fiatalember, aki ott ül, az olasz könyvvel kezében, voltaképp ő is meg nem is ő, mindenki lehet, akit akar, mert a folytonos helyváltozással a helyzetek végtelen lehetőségébe jutott, holmi lelki álarcosbálba." Mondja Dezső. Hogy érzi Kornél. (bizonyos.)

Valahogy így telt (f)el az el(nem)múlt 344 nap. Dezső olykor a fülembe suttogott ezt-azt, én meg leírtam mindezt(-azt), - ami eszembe jutott. Vagy lefestettem, esetleg eltáncoltam, Kornélia pedig lefényképezte.

Ahogy a szél színeit is.


Kornélia szerint a jövő az interdiszciplinaritásban rejlik (egyébként.). Én manapság (29>x>0) leginkább ecoaldeákat nézegetek. Az ecoaldeák olyan közösségek, amelyek legtöbbször kihalt falucskák (újra)foglalásával jöttek létre, általában messzi hegyek-völgyekben, és önfenntartó módon, a fogyasztói társadalmon kívül, többé-kevésbé a közösség saját szabályai mentén működnek. Léteznek 5 fős és 50 fős közösségek is, néhány telep alapítványként immigránsok inklúziójával is foglalkozik, mások kenyérrel látják el a környékbeli kisfalvakat. Az itt (ott) lakók pedig a hagyományos munkamegosztás elve alapján fenntartják a közösséget. Nagyon fontos a természettel való tökéletes harmónia, egyáltalán nem termelnek szemetet és a lehető legkevésbé használják ki-fel és alakítják át a természetes környezetet. Az Ibériai félszigeten meglehetősen népszerű a falufoglalás ilyetén formája, csakúgy, mint Olaszországban (állítólag.). A mozgalom különben valamikor a hetvenes évek végefelé kezdődhetett Europában és a Rainbow Family (Movimiento Arcoiris) néven (szerencsére nem) híresült el.


"Hogy honnan származom? - szavalgatott magának Esti, megmámorosodva a feketétől és az álmatlanságtól. - Onnan, ahonnan minden ember. Egy anyaméh bíbor barlangjából. Én is onnan indultam egy bizonytalan utazásra, melynek sem rendeltetése, sem utolsó állomása nincs feltüntetve az útlevélben. Kéjutazás? Remélem, az lesz, mert roppant szeretek élvezni mindent. Vagy tanulmányút? Bár tudhatnék mindent, amit eddig tudtak. Vagy csak affaire familiale? Azt se bánnám, mert imádom a gyermekeket. Szóval a föld férge vagyok, ember, mint te, kedves, öreg talián, jó is meg rossz is. Mindenekfölött azonban érzékeny és kíváncsi. Minden és mindenki érdekel. Mindent és mindenkit szeretek, minden népet és minden tájat. Mindenki vagyok és senki. Vándormadár, átváltozó művész, bűvész, angolna, amelyik folyton kisiklik az ujjak közül. Megfoghatatlan és átfoghatatlan."

Második fejezet, melyben elutazik önmagához és ott megismerkedik az emberi társadalommal

Kornélia szerint bohém vagyok. Ő pedig folyton kószál. Nagyváros. Modernség és posztmodernség, illetőleg posztposztmodernség (egyébként.). Változó elemek. Elemi változók. Identitás. Nem. Nemigen bizonyos.

A pekkala (héber) szó jelentése: mindaz, amit egy személy magával hordoz (visz, hoz, cipel, visel) a múltjából, előéletéből. Mindazon hatások összessége, amelyek olyanná tették az egyént, amilyen. - Olvasta főhősnőnk Az érzelmek reprezentációja a drámaterápiában című, rendkívüli tanulságokkal szolgáló szakkönyvben. (Kornélia nagyon nem szereti a szakkönyveket. Jobban, mint a számokat. Értsd x >0) - És a hátizsákjára gondolt. Arra a bizonyosra egészen pontosan, amit kapott (hozzájutott, részesedett benne, szert tett rá, mások adták neki). Amibe folyton be kell még valamit gyömöszölni. És amiből olyan nehéz kidobálni azokat a holmikat, amik vagy már túl öregek és elnyűttek, vagy éppen, hogy túlságosan újak és szükségtelenek, mondhatni illetlenek, illatlanok. Akadnak olyan holmik is, amik a hátizsákkal együtt érkeztek, sőt az is lehetséges, hogy maga a hátizsák kapódott köréjük, így lehetetlenség (képtelenség?) volna megválni minduntalan vállra nehezedő súlyuktól. Az egyetlen elfogadható megoldás a megoldható elfogadása. Márhogy a súlyok (tömegei) tekintetében. Kétely (aggály, fenntartás, skrupulus), hogy mekkora részét képezi eme hátizsáknak a kapott tartalom és mennyi űr marad tetszőleges feltöltésre. (Tomar por culo, gondolta Kornélia nem az anyanyelvén.)

Kornélia 109 estével az éppen zajló (történő, bekövetkező, végbemenő) este előtt (kornélia esti-e?) bepakolta a pekkaláját identitása változó elemeivel, jegyet vett önmagához és elkószált a nagyvárosba. Bohém élet. Az id a hátizsákos utazók (időnként kószálók, többször dendik, sokszor bohémek) szállóhelyén munkának álcázott kultúrközi megfigyelést végzett, kulturális jelleggel. Mary Poppins nyomán, a szél színeit kutatva, a nyelvek, hátizsákok és egyéni reprezentációk sűrűjében. Kornélia premisszái szerint a) a társadalom megszámlálhatóan sok egyénből áll. b) Az egyén  megszámlálhatóan sok félelem birtoklója. d) Az egyik legnagyobb félelem az egyedülléttől való félelem. Tehát: A társadalom egyik legnagyobb félelme az egyedülléttől való félelem. Az egyedülléttől való félelem az önmagunktól való félelem. Kornélia kószálásai során olyan hátizsákokba nyert bepillantást, amelyek az egyedülléttől való félelem helyett földrészeket hordoztak. Térképeket, tekinteteket és menve rajzolt utakat, a félelem hiányában uralkodó bátorság szélelemét.  A szél színei önmag(ány)unk társadalma. Önmagunktól utazunk önmagunkhoz, hogy kószálásaink során felfedezzük önmagunkat, majd újabb jegyet vegyünk. Kornélia stoppolni is szokott (zoknit). Hiszen akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak. 

Tegnap Godot-ra vártam.

Nem jött.