Gazpacho és krumplistészta. Amit igazán szeretek, az a számleves, betűtésztával. És recept nélkül főzni.

2015. június 15., hétfő

Sárgarigó fészket rakott



Tirkala Ferenc
1932 - 2015

Elbúcsúzom tőled most,
Kedves, hórihorgas Nagyapám.
Ez a város volt a Te otthonod,
Melyet Te otthonodul választottál,
És minekünk itt otthont adtál.

Büszkén legyünk magasak,
Egyenes gerinccel járjunk,
Úgy emlékszem, mondogattad,
És tényleg nagynak tűntél mindig,
A nagyapák közül a legnagyobbnak.

Én azt mondom el, ami nekem voltál:
Az egésznek kicsiny része
De alapvető, mint minden
Teljesség apró, részletes töredéke.

Nyári melegben zötykölődés,
Az öreg Opel csomagtartójában
Rozsdás kapagép és Artúr kutya.
Kozármisleny, krumpli szedés,
Délutáni alvás és olasz opera.
Hejőkeresztúri vonat utak,
Elcsomagolt fasírozott,
Vasárnap reggeli misék,
És kedves, távoli rokonok.
Megfakult piciny diaképek,
Tengerparti, hosszú nyaralásokról,
Sok-sok barát, telefoncsörgések,
Mesék messzi osztálytalálkozókról.
Kismélyvölgyi dohos kisházunkban
Kártyázó bácsik meg zsíros kenyér,
Szemüveges szigorúság
És hahotázó, önfeledt nevetés.

És ahogy így szólsz: Piroskám,
Ide még egy kanállal tegyél.

Búcsúzóul Tőled, kedves,
Hórihorgas Nagyapám,
Ajánlok egy egyességet,
Olybá tűnik; szép ígéret.

Én mosolyogva emlékezem,
Ha sárgarigó fészket látok,
Dallamos füttyszó hallatán,
Magas, karcsú jegenyefa láttán,
Ha a péntek bableves
És az ebéd palacsinta,
Vagy máglyarakás, amihez
Diót törtünk és a héja szanaszét
Szóródott a kopott szőnyegen.

És Te pedig jelen leszel mindig,
A déli harangszóban, a Kossuth Rádióban,
A Tour de France kanyarjain és lejtőin,
Az országúti utazókért vetett keresztekben,
Az énekes ünnepi köszöntésekben,
A világ összes megsárgult földgömbjén,
A spanyol útikönyvem öreg bekezdésein,
És a Föld konok domborzati térképein,
A futball közvetítések feldúlt kiáltásaiban,
A természettudományban, az újhullámban,
A családi kéziratokban,
A hosszú uránvárosi sétákban,
A kisunokákban és nagyapákban.



„Világot feledem
Teljes csend bensőmben,
Légzésem követve
Eljutok szívembe.
Le egyre mélyebbre
Le a végtelenbe
Rád nézek elmémben
Figyelek szívemben
Ha szólalsz megértem
Hogyha kérsz, megteszem.”


Jozifek Zsófia, 2015, Pécs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése