Holdkórosság

Vagy felmegy a Holdra

vagy átjön este

vagy én megyek a Holdra,

hogy megkeressem

magamat és magát, az ember önmagát

tudja csak igazán unni.

Volt egyszer egy egyszer volt,

hol igen, hol nem,

hogy hol, arra nem emlékszem,

biztos, hogy leginkább belül,

itt legbelül

aki csukott szemmel táncol,

az nem törődik a közönséggel,

mondták már sokszor,

itt legbelül

mondják, hogy a szorongás

rakott fészket a párnám alatt,

ott felejtve a telet.

Költöző madár

akartam lenni mindig is

vagy ovis koromban

a többiek meg kinevettek

most fészket rakok,

talán a Holdon az is elfér,

vagy itt legbelül.

Geo-metria avagy a lét az anyanyelvemen, a szín-ház a magánéletem (?)

A szívekből való kipakolás egyszerűbbnek tűnt, mint az otthon és színház, vagyis a lakás színházzá és a színház lakássá való alapító jellegű (át)alakítása. Az igeidők továbbra is az ablakban ácsorognak, integetnek, várakoznak. Kornélia fésülködik, az összekócolódott gondolatok göndör fürtjeit bontogatja, olykor pedig a jobb fülcimpámba kapaszkodva kiabálja az egyensúlytalanság és a gravitáció szem és számszerű összefüggéseit. Olybá tűnik, már nem sokáig. Csupán székekre és fogasokra van szükség a diavetítéshez.

A spanyol tankönyveim után kutatva a középiskolás és egyetemi jegyzeteim és kupacaim röpke önreflexióra késztettek, amely jelen bejegyzés (meg?)ihletője.
Mégpedig:
- Az íráskényszer kialakulása 14-15 éves korra tehető. Ekkor kell elkapni és el sem engedni, nyűni, használni, mentorálni. Különben csak eldobozolt füzetek rengetegei maradnak belőle, szórakoztató elbeszélő költeményekkel és balladákkal a molekulákról, a gyökvonásról és Heideggerről.
- Az ember írásképe az idők során változik ugyan, de lényegében konstans és önálló jelrendszerek jel rendszere.
- Aki rendszerező és rendszerető típus, az évek múltán nagyon megdicsérheti a múltbéli önmagát, ámde de irigységgel és vágyakozással gondolhat vissza azokra az időkre, amikor még rendszerező és rendszerető típus volt (és valahol úgy igazán lakott is, ugye.).
- a személyiség 14 és 25 éves kor között olyan sokat változik, hogy előfordulhat, hogy a 11 évvel ezelőtti önmagunktól tanulunk meg hirtelenséggel olyasmit, amely tanításra aktuálisan a legnagyobb szükségünk lehet.

S ím álljon itt egy pre-kornélikus gondolat tehát, 2004-ből:

Félelem a múlandótól. Magabiztosság a levőben. Mi mind tudjuk, hogy nem tudunk semmit igazán. Én nem is akarok tudni. Érezni, inkább. És tanulni érezni. Tudni; felejteni. Az eddiget. A lehetőség az új. A mindig új. A talán, de olyan talán, ami biztos. A kérdésekre válaszolt megválaszolatlan kérdések. Csatlakozni a csatlakozókhoz és csatlakoztatni magunkat, a csalatkozások ellenében. Az illúzió a jelszó, hogy nem csak én vagyok, hanem te is vagy, és azután már csak úgy vagyok én, ha vagy te is, nélküled csak a felem az ő. A szem és a tekintetek, a szédülés, az igaz. A száj: élet. Mondanom sem kell, hogy a mágneses kisülések tartják mozgásban a világot.

Közlés, közlekedés, közvélekedés

Sokszor olyan sok mindent szeretnék mondani,
hogy elhallgatok hetekig is akár.

Fel kéne nyitnom a dobozaim,
De félek, hogy ott vagyok bennük én,
És az amit magamból elcsomagoltam
Télire és útravalónak.

Nagyon kicsi szobák
nagyon nagy városokban,
az ablakból látszik a Hold,
a Holdról vajon látszik-e 
a szorongás.

Balra fordultam ahelyett,
hogy szembenéztem volna
a zebrára lépő, sárga ujjú
feledéssel.

Fenyegető a fény éve,
talán más megvilágításba
helyezhetnénk.

A két év garanciát fél év jótállással vállalják,
a maradék időért senki sem áll jót.

A munkaerő piacon egyáltalán nem egyértelmű, 
hogy gyümölcs vagy tejtermék számba megyek-e.
Mennyire kell reggelente kifényesítenem magam,
ha olyan vásárlók jönnek, akik hűtőszekrény fiókjában
nem szeretnék éjszakázni.
Az is megeshet, hogy valaki rögtön belém harap, 
pedig a palacsintában finomabb lehetnék.

A vélemény egy nagy óceán.
Mire felhozom, tán össze is.

Kornélia köszörült koszorúi

Karácsonykor kalácsot készítünk.
Kaparjuk kívülről karizmánkat,
Korán kelni kellemetlen.

Kifulladásig kergetni kiürült kezeket,
Koppanunk kínosan a kakasok közé,
Kisebb kavarodást kértem.

Kell-e kiásnom koros koponyákat.

A rádió az anyanyelvemen beszél. És a busz is az anyanyelvemen beszél. Minden olyannyira az anyanyelvemen beszél, hogy idegenek az idegenek, de legfőképpen én vagyok, aki idegenkedik. 
Úgy tűnt, milliomod magammal értem édes hazám hólyagos tenyerére, a sok anyanyelvű tömeg hömpölygött kifelé Liszt Ferenc kapuján, számtalan szülő szemei szikráztak szimfóniákat.

Országok között költözködni olyan, mint lekvárt főzni. Minden évben újra át kell gondolnunk, mennyi cukrot rakjunk a mennyi gyümölcshöz. Azután pedig állunk a tűzhely mellett, kavargatjuk kotyvalékunk, és fogalmunk sincs, mennyi lekvár fér el egy befőttes üvegben.

Bőröndjeim fáradtan várnak hosszabb szabadságra, másfél évnyi álmot cipeltek át az anyakontinensen. Kornélia fodrászhoz ment, hátha kifésülődnek gondolatai. A kép nem, de a frizurám kisimult. A víz édes, a reggel korai, az ágyam puha.
A hűtő csipog, ha nyitva marad, az autó csipog, ha nem kötöd be magad, a riasztó csipog, amikor bezárod az ajtót, a gumicsirke csipog a kutya szájában. A csipogás örökös az anyanyelvemen. Csak azt nem értem, mit akar mondani. 

Kornélia Kiadatlan Kalandjai

Identitás 2014

Hovatartozunk. 

Hova tartozunk? 

Tartozunk. 

Reaggelek 

Kócos reggelek

Kávétlan álmai

A cukor nem oldódik fel.

Kavarom.

Holnap havazik

Beadatlan beadandók

Baromira bántanak.

Bárcsak bírnék

Bármikor beadni.

Közmondások

Megmondás.

Kimondás.

Lemondás.

Bemondás.

Felmondás.

Ütemezés

Nehéz megtalálni a ritmust

Legyen szó zenéről

Vagy az időről

Az időről inkább mégse.

Táncolnunk kell a létezéshez,

Leginkább egymással,

Leginkább egyedül.

A legbizonytalanabb bizonyosság 
biztosan én vagyok.

És az ütem.

Schopenhauer

Amit elérünk,

az el van érve.

Akkor továbbállunk,

Vagy állunk tovább ott, ahova elértünk.

Vagy ülünk egy sarokban

És leírjuk, hogy mindig továbbállunk.

Az elért pont 

Két párhuzamos egyenes találkozása,

Véletlen.

Véletlenek összekötésével elmesélhetném,

hogy összekötöm a véletleneket

és továbbállok.

A találkozás a legfontosabb.

Végállomás

Kérjük utasainkat, hogy hagyják el magukat.

Kilencedik fejezet, amelyben a Bá-beli nyelv zavar, élvez, és édes rém ül.

"- Ezt el kell mesélnem nektek - szólt Esti Kornél. - Múltkor egy társaságban valaki azt mondta, hogy sohasem utaznék olyan országba, melynek nem beszéli nyelvét. Igazat adtam neki. Elsősorban engem is az emberek érdekelnek az úton. Sokkal inkább, mint a múzeumi tárgyak. Ha beszédüket csak hallom és nem értem, olyan érzés fog el, mintha szellemileg süket volnék, mintha némafilmet pörgetnének előttem, zene és magyarázó fölírások nélkül. Idegesítő ez és unalmas.

Miután mindezt kifejtettem, eszembe jutott, hogy ennek az ellenkezője is épp annyira áll, mint minden dolognak a világon. Pokoli mulatság úgy járni-kelni idegenben, hogy a szájak lármája közönyösen hagy bennünket, s mi kukán meredünk mindenkire, aki megszólít. Micsoda előkelő magány ez, barátaim, micsoda függetlenség és felelőtlenség. Egyszerre csecsemőnek érezzük magunkat, gyámság alatt. Valami magyarázhatatlan bizalom ébred bennünk a felnőttek iránt, akik bölcsebbek nálunk. Hagyjuk, hogy helyettünk beszéljenek és cselekedjenek. Aztán mindent elfogadunk, látatlanul, illetve hallatlanul."

A november ajtóstul tört be az ablakon ma reggel, és azt kiabálta (biztos vagyok benne, hogy nem az anyanyelvemen, hanem valami ősi, bábeli, érthetetlenül világos nyelven, ami akár az anyáim anyanyelve is lehet.ne.), hogy ideje összeszedelődzködnünk és végső búcsút inteni a mediterrán nyárnak, a vénasszonyok nyarának, és a késő-őszi ősztelenségnek. Látatlanul, illetve hallatlanul, bosszankodva bár, de elfogadtam. Kornélia még mindig kissé tanácstalan, és hidegnek érzi a belső melegséget.

Grotowski egyre hangosabban suttog a fülembe, de még mindig nem értem minden szavát. Azt hiszem sikerült némiképp kívül kerülnöm a felülkerekedett önmagamon ezen a héten, leginkább fizikai értelemben. Kornélia a jobb vállamon ücsörög és minduntalan összekócolja a gondolataimat. 

A nappalok egyre rövidebbek, az órát eltekertük, hiszen hatalmunk van az idő felett is. De mintha az éjszakák sem volnának hosszabbak. Valaki lopkodja a perceket, pereceket süt belőlük, sósat, ropogósat. Egy perecet két percért kínál megvételre, hármat fizet perecadóra. A hasznát pedig befekteti, az oktatásba vagy az öregkori nyugdíjba. "Mintha szívemből folyt volna tova, zavaros, bölcs, és nagy volt a Duna." - mondja József Attila. Kornélia szeretné, ha a Duna folyna tova. A zavaros jövő felett hatalma van az időrabló perecesnek. Talán ha nem volnának fogyasztói.

"Tapasztalatom tanított erre. Valahányszor nem figyelek a társalgásra, vagy nem értek valamit, otthon is mindig így szólok: Igen. Ebből még soha semmi baj nem háramlott rám. Még abban az esetben sem, ha ezzel valamit helyeselni látszottam, amit kárhoztatnom kellett volna. Ilyenkor el lehet hitetni, hogy gúnyosan igeneltem. Az igen legtöbbször nem is."

 Eszembe jutott, hogy ennek az ellenkezője is épp annyira áll, mint ül. 

Tulajonságaim tulajdonával rendelkezem:

1. Rend a lelke minden lelketlen rendetlennek.
2. Rendületlenül lelkesedem.
3. Lelkületem rendes.
4. Megrendült a lélek.
5. Rendszeres lélekdonor.
6. Lelkészkedő rendszer.
7. Rendszerető lélekbúvárok.

Napjaim

Az önreflexióimra reflexből reflektálok. Ön?

Cinestesia gathering Casa Kosa. Mi Casa es tú. Gazpacho belső szervekből, mint zöldségek.

Hetedik fejezet, amely egy mézes cukrászsüteményhez hasonlít

Már esik is kinn, már esik is kinn, már esik is kinn.

Lenyűgöznek az évszakváltozások. Bizonyosan azért is, mert nyárvégi őszelejére születtem. Ugyancsak szeptember első heteiben tanultam meg járni, amikor először pillantottam meg a tengert. Schopenhauer szerint járni/sétálni/menni nehéz. Difícil es: Caminar. Grotowski és Schopenhauer fúzióját végzem. A szegény színház felé gyalogolunk (autón, repülőgépen és lovon). Jó lenne jobban megismerni Eugenio Barbát is. Én tényleg (nem) csak színházat szeretnék csinálni.

Kornélia szerint is az ősz az év eleje, a változás változatlan változói váltakoznak lépésről lépésre - mondja (az egyetlen egyenetlen egyenlet legalább három ismeretlenből áll. ül. él. hal.)
Sándorunk is megmondta (egyébként) 1848 novemberében. Azóta 60571 nap telt el.  A falevelek pont ugyanúgy hullanak le. Talán előbb. 

Az évi 30 mm eső a jelek szerint ezen a héten esik Ávilában, Kornélia lelkesen szagolgat és nyitott ablaknál alszik. Reméli hogy idén még látni fog zöldeket. Legalább túl az Óperencián.  Nem lettem zarándok. Banális okokból, boka problémák miatt. Járni nehéz. Menni, sétálni, gyalogolni. A sors fintora. Kéremszépen a sorsot, hogy rendezze össze ráncait.  

Úgy határoztam hogy a határokon inneni és túli határozóim határtalan tárházán túl "elmesélem, hol szerettem volna utazni, arról is számot adok, hogy a hős hányszor halt meg álmában." Dezsőkhöz. (Fotókat fogok tematikus sorozatokban közzé tenni. itt. balra.)

Álmomban múzsa voltam. Ha jól emlékszem, pont háromszázharminc csókot adtam neki.

Hatodik fejezet, amelyben nem tesz szert óriási örökségre, de megszabadul; pedig eltűnik az idő nyomában

Váztalan vázlat lett. (Ez az utolsó mondat lenne, ha. De ma az első, megint a napok közti dimenzióban. Ez már csak ilyen.) Inkább figyelmeztetés, mert én vagyok itt magammal szemben, nehéz lesz olvasni (s) írni.

Olykor hasonlítok Kornéliára, aki felettébb szeret hasonlítani. Kulturálisan és össze, ugyebár (főleg). Hiába is igyekszik a dolgokat csakis saját kontextusukban szemlélni, a kognitív mechanizmusok minduntalan meg(nem)élt szituációkra emlékeztetik, amik bizonyosan arra késztetik, hogy x és y (és z) között a közös halmazt és a nem közöset keressék.

Fesztiválok (márhogy én, meg kornélia, meg persze mások is, meg a mások is).
Az utóbbi években az anyaországomban egymást érik a nyári, a wikipédia besorolása szerint ifjúsági fesztiválok, a leg(nem)népszerűbb hazai és olykor külföldi együttesek produktív részvételével, nagy sörsátrakkal, hatalmas banzájjal, jól szervezett körülmények közt folyó folyókkal. Nyilván sok mindenben mások, ámbár mégiscsak azt gondolnám, hogy végső soron egyformaságra különböznek csak (egyébként) egy s mástól. A Művészetek Völgye a maga összművészetiségével, kézművességével és a Dunántúli Középhegység otthonos bájával valóban másféle, ráadásul általában még pont át is lehet úszni a Balatont, ha valaki rehidratálni szeretne fesztiválozás közben. Az Ozora meg ugye nagyon (nem) híres, főleg a külföldiek körében, legendákat lehet hallani felőle, szerintem a goa kedvelő színes lelkű idegenek  úgy képzelik el, mint valami tündérországot, ahol aztán már tényleg minden(t) szabad...

Kornélia nem unatkozott ezen a későtavaszi nyáron sem, és megnézte, hogy errefelé mi az, hogy fesztivál. De ha már ugye
És pontosan eddig íródott ez a bejegyzés, aztán eltűnt Kornélia, az idő meg nyomban eltelt más nyelveken. A későtavaszi koranyárból későnyári koraősz lett. Éppen csak véget ért a középkori fesztivál hogy elejét vegye az utcai cirkusz. Volt chill-out gathering az erdőben, londonos lakókocsis pálinkás magyarokkal meglepő találkozás, meglepetlen reggae fesztivál egy nagyon hideg folyó partján, Galícia és vadvizes óceánpart, utcai és nemutcai színházi fesztiválok garmadája, középkori vásárok kisfalukban és nagyfalukban, két hét intenzív francia tapasztalat a világ egyik legszebb végén, hegyvidéki lagúnás születésnap... Élményfüggés, na (attól függ).

Mostanában nagyon sokat gondolok Jerzy Grotowski-ra. Kornélia a kihívásokról kezdett el előadást összerakni és (idő?)közben odajutott, hogy a zemberek nem hallgatják meg egymást (egyébként). Lehet, hogy a kultúra is. Vagy sem. Mindenesetre egy hallgatás-meghallgatás-lehallgatás-kihallgatás színházat csinálunk (naigen erről beszélek írok, amikor azt, hogy hiányzik). Ragaszkodom a kihívásokhoz azért továbbra is, a buddhizmus és a kvantumfizika kapcsolatáról olvasok németül. Jövőhéten, a sok cirkusz ut(c)án pedig zarándok leszek. Meg szabadulok a szabadkozásoktól és megnézem (meglátom?) mi is van túl az Óperencián...

Kornélia Esti mese:

"- Ez a szó: "pénzzavar". Az ember azt hihetné, hogy a pénz okozza a zavart. Holott nem a pénz okozza, hanem éppen az ellenkezője, a pénz hiánya, a pénztelenség. Mondd - fordult felém mély érdeklődéssel -, te üres óráidban nyelvészkedni is szoktál: van olyan kifejezés, mely azt érzékelteti meg, hogy néha a pénz is terhes lehet?
- Van. De az francia. Embarras de richesse.- Magyar nincs?
- Nincs.
- Jellemző - dörmögte.
Hazamenőben az utcán még mindig erről elmélkedett."

Meg még egy befejezéssel fizetek.

"Nem hasonlitja ossze a Petofi ronajaval, noha osszehasonlithatna." e(s)z

halkan örülök a facebookos verses dolognak, hangosan jegyzem meg, hogy kornélia megfigyelései szerint az esetek 99%-ban keserédesbúsulóssírvavíg versek a kedvenceink. Nekem nem, Kornélia az árnyékomat nézte, nem látta, hogy mosolygok.

Ötödik fejezet, amelyben felháborodik egyetlen hétköznapjának tanulságos történetén

Mióta vagy itt? Dolgozol vagy tanulsz? Mi a munkád? Mit tanultál? Mikor, hogy tanultál meg spanyolul? Hány nyelven beszélsz? Honnan jössz? Meddig maradsz? Hány éves vagy?

Bizonyos, hogy (egyébként) ezekre a kérdésekre (nem) adott válaszok nem határoznak meg, akkor sem, ha heti 1-szer és akkor sem, ha napi 365-ször tevődnek fel.  

Ama lo que haces, love what you do, duzuna maite, liebe was machts, أحب ما تفعله,  szeresd amit csinálsz. De ettől még nem vagyok a munkám. A munkám nem írja le az ént, sem id, sem ego, sem szuperego. És nem ez a legfontosabb amit elmondhatok magamról, nem ebből fogsz megismerni. Akkor inkább nézzünk egymás szemébe szótlanul. Két szemünk van, két fülünk és egy szánk (Kornélia megfigyelései alapján). Azután beszéljünk, hogy megtanultunk hallgatni, tanultunk meghallgatni, tanulni meg hallgatni.

Kedves olvasó, ha te azok közé tartozol, akik olvasták Sergio Bambarén A fény őre című regényét, könyörgöm, hogy kérdezz másképp; (ámbár bizonyos. hogy már másképp kérdezel, sőt lehet, hogy mindig is másképp kérdeztél) és kedves olvasó, ha te azok közé tartozol akik nem olvasták a szóban (írásban) forgó történetet, akkor könyörgöm olvasd el és (vagy ne, de:) kérdezz másképp..:
Mi tesz boldoggá? Sokat mosolyogtál mióta itt vagy? Mit szeretsz olvasni? Mit szeretsz nézni? Mi a kedvenc színed? Miért? Mi célból vagy itt? Merre tartasz? Hova utazol legközelebb? Mit tartasz fontosnak? Mit tanultál ma? Mit szeretnél tanulni holnap? Van olyan dolog a hátizsákodban, amit megosztanál?

Amikor leírom magam a szemedben, Kornélia ezekre válaszol.

"A világ a mi játszóterünk: játszatok ma, ne holnap. Ne kövessétek el a hibát, hogy a halálotok előtti pillanatig vártok a rózsát megszagolni, a gyermek kacajának megörülni vagy a méhek zümmögését megérteni. Hisz mindig ott vannak, hogy megcsodáljuk őket.
Sose feledkezzetek meg arról a drágakőről, amellyel megbíztak benneteket; a fényről amely a szívetek legbelsejében pihen. Vezessétek a többieket a helyes kikötő felé. Amikor felkeltek reggel, szemléljétek szívetek fényét. Ez a nap egyedülálló, csodák hordozója, pótolhatatlan.
Lélegezzetek, mosolyogjatok, sírjatok.
Éljetek.
Repüljetek...repüljetek mindig az álmaitok felé. A túl sok a jóból: csodálatos." (- az admirális; nyers fordítás Kornélia tollából, Sergio Bambarén: La guardián de la luz)

Freud is: vágyom, tehát vagyok. Kornélia: álmodom, tehát vagyok. (bizonyos.)
Esti homályosan ismerte ezt a társaságot. Nem volt mindig bizonyos, hogy ki kicsoda, de ez nem is volt baj, az illetők se voltak még bizonyosak, hogy kicsodák, hiszen egyéniségük, jellemük éppen most és éppen itt alakult ki. Megesett, hogy összetévesztett egy fényképészt egy költővel, s az is megesett, hogy őt tévesztették össze egy fényképésszel. Ezt kölcsönösen nem vették zokon. Elmesélték életüket, emlékeiket, eddigi szerelmeiket, terveiket, aztán, ha jónak látták, be is mutatkoztak, formaságból, s esetleg meg is jegyezték egymás nevét.

Negyedik fejezet, amelyben a mának él, a hangya pedig holdra száll

Weöres Sándor írja a Teljesség felé című művében, A versről:

Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat, mindig csak néhány sort, de többször egymásután. Jelentésükkel ne törődj, de lehetőleg ismerd az eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat. Így megismered a nyelvek zenéjét, s az alkotó-lelkek belső zenéjét. S eljuthatsz oda, hogy anyanyelved szövegeit is olvasni tudod a tartalomtól függetlenül is; a vers belső, igazi szépségét, testtelen táncát csak így élheted át.

A Kornélia fejében uralkodó szaturált káosz, vagyis a fejemben uralkodó szaturált Kornélia, vagyis a káoszban uralkodó Kornélia a szaturált fejemben először is az idő másmilyen aspektusairól kezdett írni, egészen pontosan annak kapcsán, hogy "az idő háromdimenziós csend"-e-. Ekkor pedig eljutott oda, ahova úgy általában, hogy egyébként. Sokat gondolt közben Dezsőkre.

Időközben holnap. 

"Napjaink úgy futnak el, akárha folyó vize, sivatag szele.
Mégis e két nap, számomra, közömbös:
Az, amelyik eltávozott tegnap,
S az, amelyik csak holnap jön el."

Bölcselkedi a perzsa és költő Omar Khajjam. Kornélia Omar egy másik versét szerette volna megtalálni az anyanyelvén, mert nem az anyanyelvén igen közeli kapcsolatba került vele (nem Omarral, hanem 4 sorával). Meg is találta, íme így hangzik a fordítás:

"Mivel nem tudható, mit zsugorgathatsz össze a holnapnak,
Igyekezz a jelenben, még ma boldog lenni.
Fogj boros kancsót s ülj ki a Hold alá.
Igyál, hiszen nem biztos, hogy megújult fénye is itt talál."

Omar sokat ivott, az bizonyos. De az eredeti (ki tudja ugye, perzsául sokat nem értek, Kornélia is épp csak nem adja el magát arabul - tehát a spanyol verzió és a google translate) szerint inkább:

"Mivel figyelmen kívül, amit nálunk holnap, arra törekszünk, hogy boldog ma. Fogj egy kancsó bort, ül a holdfényben, és inni, arra gondoltam, hogy holnap, lehet, hogy néz ki, mint a hold hiába."

Kornélia ez estén megszavazza a hiába hold, lehet, hogy néz ki-t. Épp a későestével hajlok át a korahajnalba, és ez a nap éppen megfelelő arra. 

"Hamarosan leszálltunk.

- Ez az - mondta Esti.

- Ez? Hisz ez is épp olyan, mint amaz.

- Csak kívülről. Belülről más."

Hát remélem. (Dezsőkhöz.)

Harmadik fejezet, melyben lelki álarcosbálba megy

"Úgy érezte, hogy fölszabadul, hogy ő is sok mindent maga mögött hagyott, hogy sok minden nem köti már, ami annak előtte, s az a fiatalember, aki ott ül, az olasz könyvvel kezében, voltaképp ő is meg nem is ő, mindenki lehet, akit akar, mert a folytonos helyváltozással a helyzetek végtelen lehetőségébe jutott, holmi lelki álarcosbálba." Mondja Dezső. Hogy érzi Kornél. (bizonyos.)

Valahogy így telt (f)el az el(nem)múlt 344 nap. Dezső olykor a fülembe suttogott ezt-azt, én meg leírtam mindezt(-azt), - ami eszembe jutott. Vagy lefestettem, esetleg eltáncoltam, Kornélia pedig lefényképezte.

Ahogy a szél színeit is.


Kornélia szerint a jövő az interdiszciplinaritásban rejlik (egyébként.). Én manapság (29>x>0) leginkább ecoaldeákat nézegetek. Az ecoaldeák olyan közösségek, amelyek legtöbbször kihalt falucskák (újra)foglalásával jöttek létre, általában messzi hegyek-völgyekben, és önfenntartó módon, a fogyasztói társadalmon kívül, többé-kevésbé a közösség saját szabályai mentén működnek. Léteznek 5 fős és 50 fős közösségek is, néhány telep alapítványként immigránsok inklúziójával is foglalkozik, mások kenyérrel látják el a környékbeli kisfalvakat. Az itt (ott) lakók pedig a hagyományos munkamegosztás elve alapján fenntartják a közösséget. Nagyon fontos a természettel való tökéletes harmónia, egyáltalán nem termelnek szemetet és a lehető legkevésbé használják ki-fel és alakítják át a természetes környezetet. Az Ibériai félszigeten meglehetősen népszerű a falufoglalás ilyetén formája, csakúgy, mint Olaszországban (állítólag.). A mozgalom különben valamikor a hetvenes évek végefelé kezdődhetett Europában és a Rainbow Family (Movimiento Arcoiris) néven (szerencsére nem) híresült el.


"Hogy honnan származom? - szavalgatott magának Esti, megmámorosodva a feketétől és az álmatlanságtól. - Onnan, ahonnan minden ember. Egy anyaméh bíbor barlangjából. Én is onnan indultam egy bizonytalan utazásra, melynek sem rendeltetése, sem utolsó állomása nincs feltüntetve az útlevélben. Kéjutazás? Remélem, az lesz, mert roppant szeretek élvezni mindent. Vagy tanulmányút? Bár tudhatnék mindent, amit eddig tudtak. Vagy csak affaire familiale? Azt se bánnám, mert imádom a gyermekeket. Szóval a föld férge vagyok, ember, mint te, kedves, öreg talián, jó is meg rossz is. Mindenekfölött azonban érzékeny és kíváncsi. Minden és mindenki érdekel. Mindent és mindenkit szeretek, minden népet és minden tájat. Mindenki vagyok és senki. Vándormadár, átváltozó művész, bűvész, angolna, amelyik folyton kisiklik az ujjak közül. Megfoghatatlan és átfoghatatlan."

Második fejezet, melyben elutazik önmagához és ott megismerkedik az emberi társadalommal

Kornélia szerint bohém vagyok. Ő pedig folyton kószál. Nagyváros. Modernség és posztmodernség, illetőleg posztposztmodernség (egyébként.). Változó elemek. Elemi változók. Identitás. Nem. Nemigen bizonyos.

A pekkala (héber) szó jelentése: mindaz, amit egy személy magával hordoz (visz, hoz, cipel, visel) a múltjából, előéletéből. Mindazon hatások összessége, amelyek olyanná tették az egyént, amilyen. - Olvasta főhősnőnk Az érzelmek reprezentációja a drámaterápiában című, rendkívüli tanulságokkal szolgáló szakkönyvben. (Kornélia nagyon nem szereti a szakkönyveket. Jobban, mint a számokat. Értsd x >0) - És a hátizsákjára gondolt. Arra a bizonyosra egészen pontosan, amit kapott (hozzájutott, részesedett benne, szert tett rá, mások adták neki). Amibe folyton be kell még valamit gyömöszölni. És amiből olyan nehéz kidobálni azokat a holmikat, amik vagy már túl öregek és elnyűttek, vagy éppen, hogy túlságosan újak és szükségtelenek, mondhatni illetlenek, illatlanok. Akadnak olyan holmik is, amik a hátizsákkal együtt érkeztek, sőt az is lehetséges, hogy maga a hátizsák kapódott köréjük, így lehetetlenség (képtelenség?) volna megválni minduntalan vállra nehezedő súlyuktól. Az egyetlen elfogadható megoldás a megoldható elfogadása. Márhogy a súlyok (tömegei) tekintetében. Kétely (aggály, fenntartás, skrupulus), hogy mekkora részét képezi eme hátizsáknak a kapott tartalom és mennyi űr marad tetszőleges feltöltésre. (Tomar por culo, gondolta Kornélia nem az anyanyelvén.)

Kornélia 109 estével az éppen zajló (történő, bekövetkező, végbemenő) este előtt (kornélia esti-e?) bepakolta a pekkaláját identitása változó elemeivel, jegyet vett önmagához és elkószált a nagyvárosba. Bohém élet. Az id a hátizsákos utazók (időnként kószálók, többször dendik, sokszor bohémek) szállóhelyén munkának álcázott kultúrközi megfigyelést végzett, kulturális jelleggel. Mary Poppins nyomán, a szél színeit kutatva, a nyelvek, hátizsákok és egyéni reprezentációk sűrűjében. Kornélia premisszái szerint a) a társadalom megszámlálhatóan sok egyénből áll. b) Az egyén  megszámlálhatóan sok félelem birtoklója. d) Az egyik legnagyobb félelem az egyedülléttől való félelem. Tehát: A társadalom egyik legnagyobb félelme az egyedülléttől való félelem. Az egyedülléttől való félelem az önmagunktól való félelem. Kornélia kószálásai során olyan hátizsákokba nyert bepillantást, amelyek az egyedülléttől való félelem helyett földrészeket hordoztak. Térképeket, tekinteteket és menve rajzolt utakat, a félelem hiányában uralkodó bátorság szélelemét.  A szél színei önmag(ány)unk társadalma. Önmagunktól utazunk önmagunkhoz, hogy kószálásaink során felfedezzük önmagunkat, majd újabb jegyet vegyünk. Kornélia stoppolni is szokott (zoknit). Hiszen akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak.