Geo-metria avagy a lét az anyanyelvemen, a szín-ház a magánéletem (?)

A szívekből való kipakolás egyszerűbbnek tűnt, mint az otthon és színház, vagyis a lakás színházzá és a színház lakássá való alapító jellegű (át)alakítása. Az igeidők továbbra is az ablakban ácsorognak, integetnek, várakoznak. Kornélia fésülködik, az összekócolódott gondolatok göndör fürtjeit bontogatja, olykor pedig a jobb fülcimpámba kapaszkodva kiabálja az egyensúlytalanság és a gravitáció szem és számszerű összefüggéseit. Olybá tűnik, már nem sokáig. Csupán székekre és fogasokra van szükség a diavetítéshez.

A spanyol tankönyveim után kutatva a középiskolás és egyetemi jegyzeteim és kupacaim röpke önreflexióra késztettek, amely jelen bejegyzés (meg?)ihletője.
Mégpedig:
- Az íráskényszer kialakulása 14-15 éves korra tehető. Ekkor kell elkapni és el sem engedni, nyűni, használni, mentorálni. Különben csak eldobozolt füzetek rengetegei maradnak belőle, szórakoztató elbeszélő költeményekkel és balladákkal a molekulákról, a gyökvonásról és Heideggerről.
- Az ember írásképe az idők során változik ugyan, de lényegében konstans és önálló jelrendszerek jel rendszere.
- Aki rendszerező és rendszerető típus, az évek múltán nagyon megdicsérheti a múltbéli önmagát, ámde de irigységgel és vágyakozással gondolhat vissza azokra az időkre, amikor még rendszerező és rendszerető típus volt (és valahol úgy igazán lakott is, ugye.).
- a személyiség 14 és 25 éves kor között olyan sokat változik, hogy előfordulhat, hogy a 11 évvel ezelőtti önmagunktól tanulunk meg hirtelenséggel olyasmit, amely tanításra aktuálisan a legnagyobb szükségünk lehet.

S ím álljon itt egy pre-kornélikus gondolat tehát, 2004-ből:

Félelem a múlandótól. Magabiztosság a levőben. Mi mind tudjuk, hogy nem tudunk semmit igazán. Én nem is akarok tudni. Érezni, inkább. És tanulni érezni. Tudni; felejteni. Az eddiget. A lehetőség az új. A mindig új. A talán, de olyan talán, ami biztos. A kérdésekre válaszolt megválaszolatlan kérdések. Csatlakozni a csatlakozókhoz és csatlakoztatni magunkat, a csalatkozások ellenében. Az illúzió a jelszó, hogy nem csak én vagyok, hanem te is vagy, és azután már csak úgy vagyok én, ha vagy te is, nélküled csak a felem az ő. A szem és a tekintetek, a szédülés, az igaz. A száj: élet. Mondanom sem kell, hogy a mágneses kisülések tartják mozgásban a világot.

Kornélia köszörült koszorúi

Karácsonykor kalácsot készítünk.
Kaparjuk kívülről karizmánkat,
Korán kelni kellemetlen.

Kifulladásig kergetni kiürült kezeket,
Koppanunk kínosan a kakasok közé,
Kisebb kavarodást kértem.

Kell-e kiásnom koros koponyákat.

A rádió az anyanyelvemen beszél. És a busz is az anyanyelvemen beszél. Minden olyannyira az anyanyelvemen beszél, hogy idegenek az idegenek, de legfőképpen én vagyok, aki idegenkedik. 
Úgy tűnt, milliomod magammal értem édes hazám hólyagos tenyerére, a sok anyanyelvű tömeg hömpölygött kifelé Liszt Ferenc kapuján, számtalan szülő szemei szikráztak szimfóniákat.

Országok között költözködni olyan, mint lekvárt főzni. Minden évben újra át kell gondolnunk, mennyi cukrot rakjunk a mennyi gyümölcshöz. Azután pedig állunk a tűzhely mellett, kavargatjuk kotyvalékunk, és fogalmunk sincs, mennyi lekvár fér el egy befőttes üvegben.

Bőröndjeim fáradtan várnak hosszabb szabadságra, másfél évnyi álmot cipeltek át az anyakontinensen. Kornélia fodrászhoz ment, hátha kifésülődnek gondolatai. A kép nem, de a frizurám kisimult. A víz édes, a reggel korai, az ágyam puha.
A hűtő csipog, ha nyitva marad, az autó csipog, ha nem kötöd be magad, a riasztó csipog, amikor bezárod az ajtót, a gumicsirke csipog a kutya szájában. A csipogás örökös az anyanyelvemen. Csak azt nem értem, mit akar mondani. 

Kornélia Kiadatlan Kalandjai

Identitás 2014

Hovatartozunk. 

Hova tartozunk? 

Tartozunk. 

Reaggelek 

Kócos reggelek

Kávétlan álmai

A cukor nem oldódik fel.

Kavarom.

Holnap havazik

Beadatlan beadandók

Baromira bántanak.

Bárcsak bírnék

Bármikor beadni.

Közmondások

Megmondás.

Kimondás.

Lemondás.

Bemondás.

Felmondás.

Ütemezés

Nehéz megtalálni a ritmust

Legyen szó zenéről

Vagy az időről

Az időről inkább mégse.

Táncolnunk kell a létezéshez,

Leginkább egymással,

Leginkább egyedül.

A legbizonytalanabb bizonyosság 
biztosan én vagyok.

És az ütem.

Schopenhauer

Amit elérünk,

az el van érve.

Akkor továbbállunk,

Vagy állunk tovább ott, ahova elértünk.

Vagy ülünk egy sarokban

És leírjuk, hogy mindig továbbállunk.

Az elért pont 

Két párhuzamos egyenes találkozása,

Véletlen.

Véletlenek összekötésével elmesélhetném,

hogy összekötöm a véletleneket

és továbbállok.

A találkozás a legfontosabb.

Végállomás

Kérjük utasainkat, hogy hagyják el magukat.

Kilencedik fejezet, amelyben a Bá-beli nyelv zavar, élvez, és édes rém ül.

"- Ezt el kell mesélnem nektek - szólt Esti Kornél. - Múltkor egy társaságban valaki azt mondta, hogy sohasem utaznék olyan országba, melynek nem beszéli nyelvét. Igazat adtam neki. Elsősorban engem is az emberek érdekelnek az úton. Sokkal inkább, mint a múzeumi tárgyak. Ha beszédüket csak hallom és nem értem, olyan érzés fog el, mintha szellemileg süket volnék, mintha némafilmet pörgetnének előttem, zene és magyarázó fölírások nélkül. Idegesítő ez és unalmas.

Miután mindezt kifejtettem, eszembe jutott, hogy ennek az ellenkezője is épp annyira áll, mint minden dolognak a világon. Pokoli mulatság úgy járni-kelni idegenben, hogy a szájak lármája közönyösen hagy bennünket, s mi kukán meredünk mindenkire, aki megszólít. Micsoda előkelő magány ez, barátaim, micsoda függetlenség és felelőtlenség. Egyszerre csecsemőnek érezzük magunkat, gyámság alatt. Valami magyarázhatatlan bizalom ébred bennünk a felnőttek iránt, akik bölcsebbek nálunk. Hagyjuk, hogy helyettünk beszéljenek és cselekedjenek. Aztán mindent elfogadunk, látatlanul, illetve hallatlanul."

A november ajtóstul tört be az ablakon ma reggel, és azt kiabálta (biztos vagyok benne, hogy nem az anyanyelvemen, hanem valami ősi, bábeli, érthetetlenül világos nyelven, ami akár az anyáim anyanyelve is lehet.ne.), hogy ideje összeszedelődzködnünk és végső búcsút inteni a mediterrán nyárnak, a vénasszonyok nyarának, és a késő-őszi ősztelenségnek. Látatlanul, illetve hallatlanul, bosszankodva bár, de elfogadtam. Kornélia még mindig kissé tanácstalan, és hidegnek érzi a belső melegséget.

Grotowski egyre hangosabban suttog a fülembe, de még mindig nem értem minden szavát. Azt hiszem sikerült némiképp kívül kerülnöm a felülkerekedett önmagamon ezen a héten, leginkább fizikai értelemben. Kornélia a jobb vállamon ücsörög és minduntalan összekócolja a gondolataimat. 

A nappalok egyre rövidebbek, az órát eltekertük, hiszen hatalmunk van az idő felett is. De mintha az éjszakák sem volnának hosszabbak. Valaki lopkodja a perceket, pereceket süt belőlük, sósat, ropogósat. Egy perecet két percért kínál megvételre, hármat fizet perecadóra. A hasznát pedig befekteti, az oktatásba vagy az öregkori nyugdíjba. "Mintha szívemből folyt volna tova, zavaros, bölcs, és nagy volt a Duna." - mondja József Attila. Kornélia szeretné, ha a Duna folyna tova. A zavaros jövő felett hatalma van az időrabló perecesnek. Talán ha nem volnának fogyasztói.

"Tapasztalatom tanított erre. Valahányszor nem figyelek a társalgásra, vagy nem értek valamit, otthon is mindig így szólok: Igen. Ebből még soha semmi baj nem háramlott rám. Még abban az esetben sem, ha ezzel valamit helyeselni látszottam, amit kárhoztatnom kellett volna. Ilyenkor el lehet hitetni, hogy gúnyosan igeneltem. Az igen legtöbbször nem is."

 Eszembe jutott, hogy ennek az ellenkezője is épp annyira áll, mint ül. 

Nyolcadik fejezet, amelyben senkit sem vesznek palira, de megjelenik Pál, a bepállott újságíró

"A nap, a világegyetem pontos óraműve, elvégezve könyörtelen futását, fölsejlett a szemhatár mögött, s fehérre meszelte az eget. Megvirradt."

Kornélia pedig mindeközben átszelte Europát Madridtól Frankfurtig. Oly sok Ryanaires repkedés után a Lufthansa kezei közt igazi királynőnek érzem magam. A hajnali meleg reggeli és a legroom a markukban tartanak. Na meg a hosszú életű dell akkumlátor és a duplakávé20percalvás kombinációs csodája. Reina Sofia. Kornelia Balkanika.
Egy hét (x>7) alatt harmadszor várakozunk Kornéliával különböző méretű és szagú reptereken. Idő és tér közt, helyköz, közhely, interspace, hipertime, repülő tér, repülő idő, idülő tér, térülő rap. Európa kiadó. Kiveszem a részem.
Dublinban nagyon színes volt a váróterem és egészen felhasználóbarát, itt Frankfurtban minden rendkívül szürke ami kiválóan illik különben az időjáráshoz is. Sohasem láttam Frankfurtot, viszont a repterét már kívülről fújom, leginkább belülről. Madridban mindig nagyon barátságosak de levetetik a cipőmet, ráadásul ez a ma hajnali 4.00-ás megjelenés nem volt Kornélia kifejezett kedvence. 
Egyébiránt Linz felé tartok, ahol formálom magam és a világot 8 napig, szociális inklúziós interkulturális színházi módszerekből a nem formális oktatásban. A mindent a legutolsó percre hagyok és még utána is ráérek - (itt utalok finoman a címben jelzett Dr. Pató P. úrra) személyiségkonstrukciós alakzatom nagyon hasznos új képességekkel ruház fel a kreativitás és a problémamegoldás témaköreiben. 
A transznacionális terekben rendszeresen migráló Kornélia feje zsong a nyelvektől (nem fizikai értelemben), az én fejem pedig zsong Kornéliától, így zsongunk most csendesen, mezítláb, németül, spanyolul, angolul, versekben.

Tündérországból pedig tündérport importáltunk, videovers formájában lesz fogyasztható hamarosan. 

 

Napjaim

Az önreflexióimra reflexből reflektálok. Ön?

Cinestesia gathering Casa Kosa. Mi Casa es tú. Gazpacho belső szervekből, mint zöldségek.

Hatodik fejezet, amelyben nem tesz szert óriási örökségre, de megszabadul; pedig eltűnik az idő nyomában

Váztalan vázlat lett. (Ez az utolsó mondat lenne, ha. De ma az első, megint a napok közti dimenzióban. Ez már csak ilyen.) Inkább figyelmeztetés, mert én vagyok itt magammal szemben, nehéz lesz olvasni (s) írni.

Olykor hasonlítok Kornéliára, aki felettébb szeret hasonlítani. Kulturálisan és össze, ugyebár (főleg). Hiába is igyekszik a dolgokat csakis saját kontextusukban szemlélni, a kognitív mechanizmusok minduntalan meg(nem)élt szituációkra emlékeztetik, amik bizonyosan arra késztetik, hogy x és y (és z) között a közös halmazt és a nem közöset keressék.

Fesztiválok (márhogy én, meg kornélia, meg persze mások is, meg a mások is).
Az utóbbi években az anyaországomban egymást érik a nyári, a wikipédia besorolása szerint ifjúsági fesztiválok, a leg(nem)népszerűbb hazai és olykor külföldi együttesek produktív részvételével, nagy sörsátrakkal, hatalmas banzájjal, jól szervezett körülmények közt folyó folyókkal. Nyilván sok mindenben mások, ámbár mégiscsak azt gondolnám, hogy végső soron egyformaságra különböznek csak (egyébként) egy s mástól. A Művészetek Völgye a maga összművészetiségével, kézművességével és a Dunántúli Középhegység otthonos bájával valóban másféle, ráadásul általában még pont át is lehet úszni a Balatont, ha valaki rehidratálni szeretne fesztiválozás közben. Az Ozora meg ugye nagyon (nem) híres, főleg a külföldiek körében, legendákat lehet hallani felőle, szerintem a goa kedvelő színes lelkű idegenek  úgy képzelik el, mint valami tündérországot, ahol aztán már tényleg minden(t) szabad...

Kornélia nem unatkozott ezen a későtavaszi nyáron sem, és megnézte, hogy errefelé mi az, hogy fesztivál. De ha már ugye
És pontosan eddig íródott ez a bejegyzés, aztán eltűnt Kornélia, az idő meg nyomban eltelt más nyelveken. A későtavaszi koranyárból későnyári koraősz lett. Éppen csak véget ért a középkori fesztivál hogy elejét vegye az utcai cirkusz. Volt chill-out gathering az erdőben, londonos lakókocsis pálinkás magyarokkal meglepő találkozás, meglepetlen reggae fesztivál egy nagyon hideg folyó partján, Galícia és vadvizes óceánpart, utcai és nemutcai színházi fesztiválok garmadája, középkori vásárok kisfalukban és nagyfalukban, két hét intenzív francia tapasztalat a világ egyik legszebb végén, hegyvidéki lagúnás születésnap... Élményfüggés, na (attól függ).

Mostanában nagyon sokat gondolok Jerzy Grotowski-ra. Kornélia a kihívásokról kezdett el előadást összerakni és (idő?)közben odajutott, hogy a zemberek nem hallgatják meg egymást (egyébként). Lehet, hogy a kultúra is. Vagy sem. Mindenesetre egy hallgatás-meghallgatás-lehallgatás-kihallgatás színházat csinálunk (naigen erről beszélek írok, amikor azt, hogy hiányzik). Ragaszkodom a kihívásokhoz azért továbbra is, a buddhizmus és a kvantumfizika kapcsolatáról olvasok németül. Jövőhéten, a sok cirkusz ut(c)án pedig zarándok leszek. Meg szabadulok a szabadkozásoktól és megnézem (meglátom?) mi is van túl az Óperencián...

Kornélia Esti mese:

"- Ez a szó: "pénzzavar". Az ember azt hihetné, hogy a pénz okozza a zavart. Holott nem a pénz okozza, hanem éppen az ellenkezője, a pénz hiánya, a pénztelenség. Mondd - fordult felém mély érdeklődéssel -, te üres óráidban nyelvészkedni is szoktál: van olyan kifejezés, mely azt érzékelteti meg, hogy néha a pénz is terhes lehet?
- Van. De az francia. Embarras de richesse.- Magyar nincs?
- Nincs.
- Jellemző - dörmögte.
Hazamenőben az utcán még mindig erről elmélkedett."

Meg még egy befejezéssel fizetek.

"Nem hasonlitja ossze a Petofi ronajaval, noha osszehasonlithatna." e(s)z

halkan örülök a facebookos verses dolognak, hangosan jegyzem meg, hogy kornélia megfigyelései szerint az esetek 99%-ban keserédesbúsulóssírvavíg versek a kedvenceink. Nekem nem, Kornélia az árnyékomat nézte, nem látta, hogy mosolygok.

Negyedik fejezet, amelyben a mának él, a hangya pedig holdra száll

Weöres Sándor írja a Teljesség felé című művében, A versről:

Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat, mindig csak néhány sort, de többször egymásután. Jelentésükkel ne törődj, de lehetőleg ismerd az eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat. Így megismered a nyelvek zenéjét, s az alkotó-lelkek belső zenéjét. S eljuthatsz oda, hogy anyanyelved szövegeit is olvasni tudod a tartalomtól függetlenül is; a vers belső, igazi szépségét, testtelen táncát csak így élheted át.

A Kornélia fejében uralkodó szaturált káosz, vagyis a fejemben uralkodó szaturált Kornélia, vagyis a káoszban uralkodó Kornélia a szaturált fejemben először is az idő másmilyen aspektusairól kezdett írni, egészen pontosan annak kapcsán, hogy "az idő háromdimenziós csend"-e-. Ekkor pedig eljutott oda, ahova úgy általában, hogy egyébként. Sokat gondolt közben Dezsőkre.

Időközben holnap. 

"Napjaink úgy futnak el, akárha folyó vize, sivatag szele.
Mégis e két nap, számomra, közömbös:
Az, amelyik eltávozott tegnap,
S az, amelyik csak holnap jön el."

Bölcselkedi a perzsa és költő Omar Khajjam. Kornélia Omar egy másik versét szerette volna megtalálni az anyanyelvén, mert nem az anyanyelvén igen közeli kapcsolatba került vele (nem Omarral, hanem 4 sorával). Meg is találta, íme így hangzik a fordítás:

"Mivel nem tudható, mit zsugorgathatsz össze a holnapnak,
Igyekezz a jelenben, még ma boldog lenni.
Fogj boros kancsót s ülj ki a Hold alá.
Igyál, hiszen nem biztos, hogy megújult fénye is itt talál."

Omar sokat ivott, az bizonyos. De az eredeti (ki tudja ugye, perzsául sokat nem értek, Kornélia is épp csak nem adja el magát arabul - tehát a spanyol verzió és a google translate) szerint inkább:

"Mivel figyelmen kívül, amit nálunk holnap, arra törekszünk, hogy boldog ma. Fogj egy kancsó bort, ül a holdfényben, és inni, arra gondoltam, hogy holnap, lehet, hogy néz ki, mint a hold hiába."

Kornélia ez estén megszavazza a hiába hold, lehet, hogy néz ki-t. Épp a későestével hajlok át a korahajnalba, és ez a nap éppen megfelelő arra. 

"Hamarosan leszálltunk.

- Ez az - mondta Esti.

- Ez? Hisz ez is épp olyan, mint amaz.

- Csak kívülről. Belülről más."

Hát remélem. (Dezsőkhöz.)

Harmadik fejezet, melyben lelki álarcosbálba megy

"Úgy érezte, hogy fölszabadul, hogy ő is sok mindent maga mögött hagyott, hogy sok minden nem köti már, ami annak előtte, s az a fiatalember, aki ott ül, az olasz könyvvel kezében, voltaképp ő is meg nem is ő, mindenki lehet, akit akar, mert a folytonos helyváltozással a helyzetek végtelen lehetőségébe jutott, holmi lelki álarcosbálba." Mondja Dezső. Hogy érzi Kornél. (bizonyos.)

Valahogy így telt (f)el az el(nem)múlt 344 nap. Dezső olykor a fülembe suttogott ezt-azt, én meg leírtam mindezt(-azt), - ami eszembe jutott. Vagy lefestettem, esetleg eltáncoltam, Kornélia pedig lefényképezte.

Ahogy a szél színeit is.


Kornélia szerint a jövő az interdiszciplinaritásban rejlik (egyébként.). Én manapság (29>x>0) leginkább ecoaldeákat nézegetek. Az ecoaldeák olyan közösségek, amelyek legtöbbször kihalt falucskák (újra)foglalásával jöttek létre, általában messzi hegyek-völgyekben, és önfenntartó módon, a fogyasztói társadalmon kívül, többé-kevésbé a közösség saját szabályai mentén működnek. Léteznek 5 fős és 50 fős közösségek is, néhány telep alapítványként immigránsok inklúziójával is foglalkozik, mások kenyérrel látják el a környékbeli kisfalvakat. Az itt (ott) lakók pedig a hagyományos munkamegosztás elve alapján fenntartják a közösséget. Nagyon fontos a természettel való tökéletes harmónia, egyáltalán nem termelnek szemetet és a lehető legkevésbé használják ki-fel és alakítják át a természetes környezetet. Az Ibériai félszigeten meglehetősen népszerű a falufoglalás ilyetén formája, csakúgy, mint Olaszországban (állítólag.). A mozgalom különben valamikor a hetvenes évek végefelé kezdődhetett Europában és a Rainbow Family (Movimiento Arcoiris) néven (szerencsére nem) híresült el.


"Hogy honnan származom? - szavalgatott magának Esti, megmámorosodva a feketétől és az álmatlanságtól. - Onnan, ahonnan minden ember. Egy anyaméh bíbor barlangjából. Én is onnan indultam egy bizonytalan utazásra, melynek sem rendeltetése, sem utolsó állomása nincs feltüntetve az útlevélben. Kéjutazás? Remélem, az lesz, mert roppant szeretek élvezni mindent. Vagy tanulmányút? Bár tudhatnék mindent, amit eddig tudtak. Vagy csak affaire familiale? Azt se bánnám, mert imádom a gyermekeket. Szóval a föld férge vagyok, ember, mint te, kedves, öreg talián, jó is meg rossz is. Mindenekfölött azonban érzékeny és kíváncsi. Minden és mindenki érdekel. Mindent és mindenkit szeretek, minden népet és minden tájat. Mindenki vagyok és senki. Vándormadár, átváltozó művész, bűvész, angolna, amelyik folyton kisiklik az ujjak közül. Megfoghatatlan és átfoghatatlan."

Első fejezet, melyben a blogger bemutatja és leleplezi Esti Kornéliát, e blog egyetlen hősnőjét

"- Hát mi lesz? Mind a három együtt. Útirajz, melyben elmesélem, hol szerettem volna utazni, regényes életrajz, melyben arról is számot adok, hogy a hős hányszor halt meg álmában. Egyet azonban kikötök. Össze ne csirizeld holmi bárgyú mesével. Maradjon minden annak, ami egy költőhöz illik: töredéknek."
Majd pedig Hamletnek.

"Egy sem

Aki elveszti egészét,

megleli részeit.

Őrzöd pár töredékét,

idegen egészeit."

Hát így merengtem holmi parafrázisok, evokációk és allúziók hálójában ma reggel az anyanyelvemen, pontosan 15 másodperccel azelőtt, hogy Kornélia rám borította volna a maradék kávé maradékát, ami majdnem elegendő okot adott ahhoz, hogy felbosszantson egy ilyen szép, ám cseppet sem verőfényes délelőttön.

A 0. bejegyzésben azt állítottam, hogy Kornélia valószínűleg kultúrközi megfigyel "nyelvekről (többségében nem fizikai értelemben), gondolkodásmódokról, szokásokról, közösségekről, társadalmakról, mechanizmusokról, különbségekről, hasonlóságokról és egyáltalán nem utolsó sorban emberekről."

Például akkor most körüljárnám a reggel és a délelőtt szövevényes kapcsolatát a nap többi részével, legalább két kulturális aspektusból, kulturális összehasonlító jelleggel.

Körülbelül 324 nappal ezelőtt történt, hogy Kornélia elhatározta, meglátogatja a helyi bolhapiacot, ami inkább hasonlítható a pécsi vásár egy miniatűr, főleg másodkézből származó bálás ruhára specializálódott szekciójához, mint egy valódi bolhapiachoz.

Akkoriban igen csekély és szegényes volt főhősnőnk spanyol szókincse, de azért azt sikerült kiderítenie, hogy péntek reggelenként történik a kirakodás. Sőt, még azt a tanácsot is meghallotta miszerint kora reggel érdemes menni ahhoz, hogy elégedetten távozhassunk. Kornélia kulturális keretezése szerint a kora reggel (főleg a pécsi vásár esetében) körülbelül a 6:00 és 7:30 közötti idősávban történik meg. Na de - gondolta bölcsen Kornélia - itt egy picit későbbre tolódnak a napszakok általában. Így kulturálisan átkeretezte a korareggelt és 9 órakor indult útnak (nem volt nagyon hosszú az út, minthogy akkoriban egy háztömb választotta el hősnőnket a piactól).

Nem volt ott senki és semmi.

Körülbelül 9:25 és 9:45 között érkeztek meg az első árusok, akik meglehetősen furcsán méregették a közönyösséget tettető Korareggeli Kornéliát, aki - mint mindig - egyetlen mentőövébe, a kamerába kapaszkodott. Végül kiderült, hogy a korareggel leginkább 11-kor kezdődik és akkoriban nem tudtam megvárni, mikor van vége.

Arról ezidáig szó sem esett, hogy mi történik vajon abban a bizonyos (ex-számomra délután) 2 és 5 közötti időintervallumban, amikor semmi (értsd x ≈ 0) sem történik (itt siesta néven nevezik). Minden bezár és mindenki eltűnik. (Különben ez ugyanígy elmondható a hétfőkről is.) A (körülbelül) 333 és 256 nappal ezelőtti időszakban egy igen sajátos feketelyuk befolyásának tekintettem a napból ilyesfélén kiharapott 3 órát. Akkoriban még hősnőnk azon meggyőződés szerint létezett, hogy a nem 100%-ig hasznosan eltöltött percek kárba vesznek. A hasznos, az idő, és az eltöltés kulturálisan átkereteződtek az említett (körülbelül) 256 nap során, valamikor hősnőnk hiperszimbolikussá alakulása közben. (A negyedik és a nyolcadik fejezet között szóba kerül majd még ez is.)

(Körülbelül) 324 nappal eme bárgyú mese után. Hősnőnk bizton állíthatja, hogy kényelmesen mozog a napszakok világában, számottevően kevesebb napfelkeltét lát, mint hajdanán, érzi mit jelent rettenetesen korán kelni (8 és 9 között), reggel járni úszni (délután 1-kor), délután találkozni (este 9-kor), és kora este vacsorázni (11 és éjfél között). A hajnal (la madrugada) a reggeliig (ami nincs, vagy egy kávé), a reggel (la manana) leginkább az ebédig tart (3 és 4 közt, néha 5), a délután (la tarde) pedig körülbelül a vacsoráig tart (valamikor 10 és 12 közt). Az este (la noche) ezután kezdődik, és általában egyáltalán nincs vége. Néha megszakítja néhány hajnal, reggel, vagy délután. A korán (temprano, pronto) és a későn (tarde, igen pont ugyanúgy mint a délután, ami az előbbiekben elemzettek szerint egyáltalán nem DÉL után, sokkal inkább ebéd után, ami az 5 és 10 közötti időszakra determinálja) közti különbség továbbra is kissé homályos hősnőnk kognitív térképén. Gyakran előforduló kifejezés a korán hazamentünk, 5 körül (mármint hajnalban, éjjel) illetve a későn értem haza, 8 körül (reggel, hajnalban).

Így alakult Kornélia identitása is Korareggeliből Estivé az eltelt 324 + 6,5 napban. Ideje megreggelizni megebédelni.

"Így keletkezik egy személy,
még csak híjának a helyén se.
Valamint minden esemény
egy nincs-mi-hogy félreértése."