Ars Poetica

a betűk nekem olyanok mint az étel
ugyanolyan szükségem van a szövegekre
mint másnak az ebédjére
ha azt kérdeznék tőlem
hogy ma vacsorázni szeretnék-e
vagy elolvasni egy Baudlaire kötetet
biztosan a dekadenciát választanám
ha az alvás és Adorno között kell döntenem
akkor egyértelműen a tekintélyelvűséggel éjszakázom
ha elbújok akkor csakis a könyvek mögé
ha kételkedem akkor előveszem a szemüvegem
a vigaszt is a fejezetekben találom meg
az irodalom ivóvíz
és azt kérdezed hogy szeretek-e olvasni

Közlés, közlekedés, közvélekedés

Sokszor olyan sok mindent szeretnék mondani,
hogy elhallgatok hetekig is akár.

Fel kéne nyitnom a dobozaim,
De félek, hogy ott vagyok bennük én,
És az amit magamból elcsomagoltam
Télire és útravalónak.

Nagyon kicsi szobák
nagyon nagy városokban,
az ablakból látszik a Hold,
a Holdról vajon látszik-e 
a szorongás.

Balra fordultam ahelyett,
hogy szembenéztem volna
a zebrára lépő, sárga ujjú
feledéssel.

Fenyegető a fény éve,
talán más megvilágításba
helyezhetnénk.

A két év garanciát fél év jótállással vállalják,
a maradék időért senki sem áll jót.

A munkaerő piacon egyáltalán nem egyértelmű, 
hogy gyümölcs vagy tejtermék számba megyek-e.
Mennyire kell reggelente kifényesítenem magam,
ha olyan vásárlók jönnek, akik hűtőszekrény fiókjában
nem szeretnék éjszakázni.
Az is megeshet, hogy valaki rögtön belém harap, 
pedig a palacsintában finomabb lehetnék.

A vélemény egy nagy óceán.
Mire felhozom, tán össze is.

Kornélia köszörült koszorúi

Karácsonykor kalácsot készítünk.
Kaparjuk kívülről karizmánkat,
Korán kelni kellemetlen.

Kifulladásig kergetni kiürült kezeket,
Koppanunk kínosan a kakasok közé,
Kisebb kavarodást kértem.

Kell-e kiásnom koros koponyákat.

A rádió az anyanyelvemen beszél. És a busz is az anyanyelvemen beszél. Minden olyannyira az anyanyelvemen beszél, hogy idegenek az idegenek, de legfőképpen én vagyok, aki idegenkedik. 
Úgy tűnt, milliomod magammal értem édes hazám hólyagos tenyerére, a sok anyanyelvű tömeg hömpölygött kifelé Liszt Ferenc kapuján, számtalan szülő szemei szikráztak szimfóniákat.

Országok között költözködni olyan, mint lekvárt főzni. Minden évben újra át kell gondolnunk, mennyi cukrot rakjunk a mennyi gyümölcshöz. Azután pedig állunk a tűzhely mellett, kavargatjuk kotyvalékunk, és fogalmunk sincs, mennyi lekvár fér el egy befőttes üvegben.

Bőröndjeim fáradtan várnak hosszabb szabadságra, másfél évnyi álmot cipeltek át az anyakontinensen. Kornélia fodrászhoz ment, hátha kifésülődnek gondolatai. A kép nem, de a frizurám kisimult. A víz édes, a reggel korai, az ágyam puha.
A hűtő csipog, ha nyitva marad, az autó csipog, ha nem kötöd be magad, a riasztó csipog, amikor bezárod az ajtót, a gumicsirke csipog a kutya szájában. A csipogás örökös az anyanyelvemen. Csak azt nem értem, mit akar mondani. 

Kornélia Kiadatlan Kalandjai

Identitás 2014

Hovatartozunk. 

Hova tartozunk? 

Tartozunk. 

Reaggelek 

Kócos reggelek

Kávétlan álmai

A cukor nem oldódik fel.

Kavarom.

Holnap havazik

Beadatlan beadandók

Baromira bántanak.

Bárcsak bírnék

Bármikor beadni.

Közmondások

Megmondás.

Kimondás.

Lemondás.

Bemondás.

Felmondás.

Ütemezés

Nehéz megtalálni a ritmust

Legyen szó zenéről

Vagy az időről

Az időről inkább mégse.

Táncolnunk kell a létezéshez,

Leginkább egymással,

Leginkább egyedül.

A legbizonytalanabb bizonyosság 
biztosan én vagyok.

És az ütem.

Schopenhauer

Amit elérünk,

az el van érve.

Akkor továbbállunk,

Vagy állunk tovább ott, ahova elértünk.

Vagy ülünk egy sarokban

És leírjuk, hogy mindig továbbállunk.

Az elért pont 

Két párhuzamos egyenes találkozása,

Véletlen.

Véletlenek összekötésével elmesélhetném,

hogy összekötöm a véletleneket

és továbbállok.

A találkozás a legfontosabb.

Végállomás

Kérjük utasainkat, hogy hagyják el magukat.

Kilencedik fejezet, amelyben a Bá-beli nyelv zavar, élvez, és édes rém ül.

"- Ezt el kell mesélnem nektek - szólt Esti Kornél. - Múltkor egy társaságban valaki azt mondta, hogy sohasem utaznék olyan országba, melynek nem beszéli nyelvét. Igazat adtam neki. Elsősorban engem is az emberek érdekelnek az úton. Sokkal inkább, mint a múzeumi tárgyak. Ha beszédüket csak hallom és nem értem, olyan érzés fog el, mintha szellemileg süket volnék, mintha némafilmet pörgetnének előttem, zene és magyarázó fölírások nélkül. Idegesítő ez és unalmas.

Miután mindezt kifejtettem, eszembe jutott, hogy ennek az ellenkezője is épp annyira áll, mint minden dolognak a világon. Pokoli mulatság úgy járni-kelni idegenben, hogy a szájak lármája közönyösen hagy bennünket, s mi kukán meredünk mindenkire, aki megszólít. Micsoda előkelő magány ez, barátaim, micsoda függetlenség és felelőtlenség. Egyszerre csecsemőnek érezzük magunkat, gyámság alatt. Valami magyarázhatatlan bizalom ébred bennünk a felnőttek iránt, akik bölcsebbek nálunk. Hagyjuk, hogy helyettünk beszéljenek és cselekedjenek. Aztán mindent elfogadunk, látatlanul, illetve hallatlanul."

A november ajtóstul tört be az ablakon ma reggel, és azt kiabálta (biztos vagyok benne, hogy nem az anyanyelvemen, hanem valami ősi, bábeli, érthetetlenül világos nyelven, ami akár az anyáim anyanyelve is lehet.ne.), hogy ideje összeszedelődzködnünk és végső búcsút inteni a mediterrán nyárnak, a vénasszonyok nyarának, és a késő-őszi ősztelenségnek. Látatlanul, illetve hallatlanul, bosszankodva bár, de elfogadtam. Kornélia még mindig kissé tanácstalan, és hidegnek érzi a belső melegséget.

Grotowski egyre hangosabban suttog a fülembe, de még mindig nem értem minden szavát. Azt hiszem sikerült némiképp kívül kerülnöm a felülkerekedett önmagamon ezen a héten, leginkább fizikai értelemben. Kornélia a jobb vállamon ücsörög és minduntalan összekócolja a gondolataimat. 

A nappalok egyre rövidebbek, az órát eltekertük, hiszen hatalmunk van az idő felett is. De mintha az éjszakák sem volnának hosszabbak. Valaki lopkodja a perceket, pereceket süt belőlük, sósat, ropogósat. Egy perecet két percért kínál megvételre, hármat fizet perecadóra. A hasznát pedig befekteti, az oktatásba vagy az öregkori nyugdíjba. "Mintha szívemből folyt volna tova, zavaros, bölcs, és nagy volt a Duna." - mondja József Attila. Kornélia szeretné, ha a Duna folyna tova. A zavaros jövő felett hatalma van az időrabló perecesnek. Talán ha nem volnának fogyasztói.

"Tapasztalatom tanított erre. Valahányszor nem figyelek a társalgásra, vagy nem értek valamit, otthon is mindig így szólok: Igen. Ebből még soha semmi baj nem háramlott rám. Még abban az esetben sem, ha ezzel valamit helyeselni látszottam, amit kárhoztatnom kellett volna. Ilyenkor el lehet hitetni, hogy gúnyosan igeneltem. Az igen legtöbbször nem is."

 Eszembe jutott, hogy ennek az ellenkezője is épp annyira áll, mint ül. 

Kotta nélkül

Nyolcadik fejezet, amelyben senkit sem vesznek palira, de megjelenik Pál, a bepállott újságíró

"A nap, a világegyetem pontos óraműve, elvégezve könyörtelen futását, fölsejlett a szemhatár mögött, s fehérre meszelte az eget. Megvirradt."

Kornélia pedig mindeközben átszelte Europát Madridtól Frankfurtig. Oly sok Ryanaires repkedés után a Lufthansa kezei közt igazi királynőnek érzem magam. A hajnali meleg reggeli és a legroom a markukban tartanak. Na meg a hosszú életű dell akkumlátor és a duplakávé20percalvás kombinációs csodája. Reina Sofia. Kornelia Balkanika.
Egy hét (x>7) alatt harmadszor várakozunk Kornéliával különböző méretű és szagú reptereken. Idő és tér közt, helyköz, közhely, interspace, hipertime, repülő tér, repülő idő, idülő tér, térülő rap. Európa kiadó. Kiveszem a részem.
Dublinban nagyon színes volt a váróterem és egészen felhasználóbarát, itt Frankfurtban minden rendkívül szürke ami kiválóan illik különben az időjáráshoz is. Sohasem láttam Frankfurtot, viszont a repterét már kívülről fújom, leginkább belülről. Madridban mindig nagyon barátságosak de levetetik a cipőmet, ráadásul ez a ma hajnali 4.00-ás megjelenés nem volt Kornélia kifejezett kedvence. 
Egyébiránt Linz felé tartok, ahol formálom magam és a világot 8 napig, szociális inklúziós interkulturális színházi módszerekből a nem formális oktatásban. A mindent a legutolsó percre hagyok és még utána is ráérek - (itt utalok finoman a címben jelzett Dr. Pató P. úrra) személyiségkonstrukciós alakzatom nagyon hasznos új képességekkel ruház fel a kreativitás és a problémamegoldás témaköreiben. 
A transznacionális terekben rendszeresen migráló Kornélia feje zsong a nyelvektől (nem fizikai értelemben), az én fejem pedig zsong Kornéliától, így zsongunk most csendesen, mezítláb, németül, spanyolul, angolul, versekben.

Tündérországból pedig tündérport importáltunk, videovers formájában lesz fogyasztható hamarosan.