Ötödik fejezet, amelyben felháborodik egyetlen hétköznapjának tanulságos történetén

Mióta vagy itt? Dolgozol vagy tanulsz? Mi a munkád? Mit tanultál? Mikor, hogy tanultál meg spanyolul? Hány nyelven beszélsz? Honnan jössz? Meddig maradsz? Hány éves vagy?

Bizonyos, hogy (egyébként) ezekre a kérdésekre (nem) adott válaszok nem határoznak meg, akkor sem, ha heti 1-szer és akkor sem, ha napi 365-ször tevődnek fel.  

Ama lo que haces, love what you do, duzuna maite, liebe was machts, أحب ما تفعله,  szeresd amit csinálsz. De ettől még nem vagyok a munkám. A munkám nem írja le az ént, sem id, sem ego, sem szuperego. És nem ez a legfontosabb amit elmondhatok magamról, nem ebből fogsz megismerni. Akkor inkább nézzünk egymás szemébe szótlanul. Két szemünk van, két fülünk és egy szánk (Kornélia megfigyelései alapján). Azután beszéljünk, hogy megtanultunk hallgatni, tanultunk meghallgatni, tanulni meg hallgatni.

Kedves olvasó, ha te azok közé tartozol, akik olvasták Sergio Bambarén A fény őre című regényét, könyörgöm, hogy kérdezz másképp; (ámbár bizonyos. hogy már másképp kérdezel, sőt lehet, hogy mindig is másképp kérdeztél) és kedves olvasó, ha te azok közé tartozol akik nem olvasták a szóban (írásban) forgó történetet, akkor könyörgöm olvasd el és (vagy ne, de:) kérdezz másképp..:
Mi tesz boldoggá? Sokat mosolyogtál mióta itt vagy? Mit szeretsz olvasni? Mit szeretsz nézni? Mi a kedvenc színed? Miért? Mi célból vagy itt? Merre tartasz? Hova utazol legközelebb? Mit tartasz fontosnak? Mit tanultál ma? Mit szeretnél tanulni holnap? Van olyan dolog a hátizsákodban, amit megosztanál?

Amikor leírom magam a szemedben, Kornélia ezekre válaszol.

"A világ a mi játszóterünk: játszatok ma, ne holnap. Ne kövessétek el a hibát, hogy a halálotok előtti pillanatig vártok a rózsát megszagolni, a gyermek kacajának megörülni vagy a méhek zümmögését megérteni. Hisz mindig ott vannak, hogy megcsodáljuk őket.
Sose feledkezzetek meg arról a drágakőről, amellyel megbíztak benneteket; a fényről amely a szívetek legbelsejében pihen. Vezessétek a többieket a helyes kikötő felé. Amikor felkeltek reggel, szemléljétek szívetek fényét. Ez a nap egyedülálló, csodák hordozója, pótolhatatlan.
Lélegezzetek, mosolyogjatok, sírjatok.
Éljetek.
Repüljetek...repüljetek mindig az álmaitok felé. A túl sok a jóból: csodálatos." (- az admirális; nyers fordítás Kornélia tollából, Sergio Bambarén: La guardián de la luz)

Freud is: vágyom, tehát vagyok. Kornélia: álmodom, tehát vagyok. (bizonyos.)
Esti homályosan ismerte ezt a társaságot. Nem volt mindig bizonyos, hogy ki kicsoda, de ez nem is volt baj, az illetők se voltak még bizonyosak, hogy kicsodák, hiszen egyéniségük, jellemük éppen most és éppen itt alakult ki. Megesett, hogy összetévesztett egy fényképészt egy költővel, s az is megesett, hogy őt tévesztették össze egy fényképésszel. Ezt kölcsönösen nem vették zokon. Elmesélték életüket, emlékeiket, eddigi szerelmeiket, terveiket, aztán, ha jónak látták, be is mutatkoztak, formaságból, s esetleg meg is jegyezték egymás nevét.