Hatodik fejezet, amelyben nem tesz szert óriási örökségre, de megszabadul; pedig eltűnik az idő nyomában

Váztalan vázlat lett. (Ez az utolsó mondat lenne, ha. De ma az első, megint a napok közti dimenzióban. Ez már csak ilyen.) Inkább figyelmeztetés, mert én vagyok itt magammal szemben, nehéz lesz olvasni (s) írni.

Olykor hasonlítok Kornéliára, aki felettébb szeret hasonlítani. Kulturálisan és össze, ugyebár (főleg). Hiába is igyekszik a dolgokat csakis saját kontextusukban szemlélni, a kognitív mechanizmusok minduntalan meg(nem)élt szituációkra emlékeztetik, amik bizonyosan arra késztetik, hogy x és y (és z) között a közös halmazt és a nem közöset keressék.

Fesztiválok (márhogy én, meg kornélia, meg persze mások is, meg a mások is).
Az utóbbi években az anyaországomban egymást érik a nyári, a wikipédia besorolása szerint ifjúsági fesztiválok, a leg(nem)népszerűbb hazai és olykor külföldi együttesek produktív részvételével, nagy sörsátrakkal, hatalmas banzájjal, jól szervezett körülmények közt folyó folyókkal. Nyilván sok mindenben mások, ámbár mégiscsak azt gondolnám, hogy végső soron egyformaságra különböznek csak (egyébként) egy s mástól. A Művészetek Völgye a maga összművészetiségével, kézművességével és a Dunántúli Középhegység otthonos bájával valóban másféle, ráadásul általában még pont át is lehet úszni a Balatont, ha valaki rehidratálni szeretne fesztiválozás közben. Az Ozora meg ugye nagyon (nem) híres, főleg a külföldiek körében, legendákat lehet hallani felőle, szerintem a goa kedvelő színes lelkű idegenek  úgy képzelik el, mint valami tündérországot, ahol aztán már tényleg minden(t) szabad...

Kornélia nem unatkozott ezen a későtavaszi nyáron sem, és megnézte, hogy errefelé mi az, hogy fesztivál. De ha már ugye
És pontosan eddig íródott ez a bejegyzés, aztán eltűnt Kornélia, az idő meg nyomban eltelt más nyelveken. A későtavaszi koranyárból későnyári koraősz lett. Éppen csak véget ért a középkori fesztivál hogy elejét vegye az utcai cirkusz. Volt chill-out gathering az erdőben, londonos lakókocsis pálinkás magyarokkal meglepő találkozás, meglepetlen reggae fesztivál egy nagyon hideg folyó partján, Galícia és vadvizes óceánpart, utcai és nemutcai színházi fesztiválok garmadája, középkori vásárok kisfalukban és nagyfalukban, két hét intenzív francia tapasztalat a világ egyik legszebb végén, hegyvidéki lagúnás születésnap... Élményfüggés, na (attól függ).

Mostanában nagyon sokat gondolok Jerzy Grotowski-ra. Kornélia a kihívásokról kezdett el előadást összerakni és (idő?)közben odajutott, hogy a zemberek nem hallgatják meg egymást (egyébként). Lehet, hogy a kultúra is. Vagy sem. Mindenesetre egy hallgatás-meghallgatás-lehallgatás-kihallgatás színházat csinálunk (naigen erről beszélek írok, amikor azt, hogy hiányzik). Ragaszkodom a kihívásokhoz azért továbbra is, a buddhizmus és a kvantumfizika kapcsolatáról olvasok németül. Jövőhéten, a sok cirkusz ut(c)án pedig zarándok leszek. Meg szabadulok a szabadkozásoktól és megnézem (meglátom?) mi is van túl az Óperencián...

Kornélia Esti mese:

"- Ez a szó: "pénzzavar". Az ember azt hihetné, hogy a pénz okozza a zavart. Holott nem a pénz okozza, hanem éppen az ellenkezője, a pénz hiánya, a pénztelenség. Mondd - fordult felém mély érdeklődéssel -, te üres óráidban nyelvészkedni is szoktál: van olyan kifejezés, mely azt érzékelteti meg, hogy néha a pénz is terhes lehet?
- Van. De az francia. Embarras de richesse.- Magyar nincs?
- Nincs.
- Jellemző - dörmögte.
Hazamenőben az utcán még mindig erről elmélkedett."

Meg még egy befejezéssel fizetek.

"Nem hasonlitja ossze a Petofi ronajaval, noha osszehasonlithatna." e(s)z

halkan örülök a facebookos verses dolognak, hangosan jegyzem meg, hogy kornélia megfigyelései szerint az esetek 99%-ban keserédesbúsulóssírvavíg versek a kedvenceink. Nekem nem, Kornélia az árnyékomat nézte, nem látta, hogy mosolygok.