Hetedik fejezet, amely egy mézes cukrászsüteményhez hasonlít

Már esik is kinn, már esik is kinn, már esik is kinn.

Lenyűgöznek az évszakváltozások. Bizonyosan azért is, mert nyárvégi őszelejére születtem. Ugyancsak szeptember első heteiben tanultam meg járni, amikor először pillantottam meg a tengert. Schopenhauer szerint járni/sétálni/menni nehéz. Difícil es: Caminar. Grotowski és Schopenhauer fúzióját végzem. A szegény színház felé gyalogolunk (autón, repülőgépen és lovon). Jó lenne jobban megismerni Eugenio Barbát is. Én tényleg (nem) csak színházat szeretnék csinálni.

Kornélia szerint is az ősz az év eleje, a változás változatlan változói váltakoznak lépésről lépésre - mondja (az egyetlen egyenetlen egyenlet legalább három ismeretlenből áll. ül. él. hal.)
Sándorunk is megmondta (egyébként) 1848 novemberében. Azóta 60571 nap telt el.  A falevelek pont ugyanúgy hullanak le. Talán előbb. 

Az évi 30 mm eső a jelek szerint ezen a héten esik Ávilában, Kornélia lelkesen szagolgat és nyitott ablaknál alszik. Reméli hogy idén még látni fog zöldeket. Legalább túl az Óperencián.  Nem lettem zarándok. Banális okokból, boka problémák miatt. Járni nehéz. Menni, sétálni, gyalogolni. A sors fintora. Kéremszépen a sorsot, hogy rendezze össze ráncait.  

Úgy határoztam hogy a határokon inneni és túli határozóim határtalan tárházán túl "elmesélem, hol szerettem volna utazni, arról is számot adok, hogy a hős hányszor halt meg álmában." Dezsőkhöz. (Fotókat fogok tematikus sorozatokban közzé tenni. itt. balra.)

Álmomban múzsa voltam. Ha jól emlékszem, pont háromszázharminc csókot adtam neki.